Talpra állok, majd elbukom

Itt a lány, aki folyton a világon kérődzik, és ez veszi körül ilyen szeszélyes szomorúsággal. Biztosra veszem, hogyha nem gondolnék a kajára, akkor nem történnének velem ilyen balesetek, mint tegnap is. Mert ott kezdődik a ciklus, hogy eszembe jut, aztán ez a kis gondolat befészkeli magát az elmémbe, ott kicsírázik, gyökeret ereszt, kinő a fülemen, és ahogy egyedül maradok, kivirágzik, vérfarkassá változtat, aki felfal mindent maga körül. Még a tengerimalacok száraz kenyér fogkoptatóját is szívesen elrágcsálnám, ha rám tör a kórság.

Nem merem leírni, hogy miket ettem, mert tényleg nagyon szégyellem, és elkap az ED maffia. Volt ott valami csirkemell, meg egy puha vajas zsömle. Tudom, hogy másoknak is vannak problémáik a falásrohamokkal, át tudják ezt érezni, édesburgonyával sem dobálnának meg, de én magam előtt akkor is nagyon szégyellem és nem állok rá készen, hogy felsoroljam, vagy egyáltalán csak magamban végigpörgessem. De szerintem nincs is jelentősége, a lényeg az, hogy megtörtént, jön is a ciklus következő fázisa, a megbánás. A legközelebbi telihold időpontja ismeretlen.

Kellene valami személyre szabott farkasölőfű, és az válik be a legjobban, ha nem vagyok itthon, ha elfoglalom magam. Mikor negyven kilós voltam, akkor is úgy váltam olyanná, hogy soha nem voltam egy helyben, úgy jött össze, hogy mindig volt valami programom, reggeltől estig. Suli, kávéház, koncert, mozi, császkálás a fővárosban, összejövetelek, a gyakorlatok. Nem tornáztam semmit, de nem is ettem semmit. Aztán jött a paprikás krumpli. Innentől az lesz a totemállatom, meg a sírkövem rajza is.

Az előbb vizsgáztam, körülbelül tíz percig tartott, aztán rájöttem, hogy semmi kedvem hazamenni, főleg így, hogy leesett tíz centi hó és kitört a medúzaapokalipszis. Egyszer bőven elég volt megtenni azt a 70 km-t. Aztán rájöttem, hogy hétfőn úgyis vizsgázom, akkor már felesleges hazamenni hétvégére is. Aztán rábeszéltek, hogy akkor már maradjak jövő hét csütörtökig. Nekem mindegy, nekem bárhol jó, úgyhogy itt ragadtam. Legalább nem leszek otthon az étellel teli házban, itt védve vagyok. Majd hétvégén teszek egy kiruccanást a kedvenc Alexandra könyváruházamba a Nyugati térnél, pestiek biztos ismerik. Koffein és milliárd írott szó egy helyen, varázslat. Le kell vásárolni a karácsonyi utalványaimat. Az olvasás jó, a tanulás is jó lenne, ha nem okozna közben fájdalmat az unalom és nem torkollana az egész folyamat észrevétlenül mondjuk egy bizonyos Derek Hale utáni, vizuális nyálcsorgatásba.
Valaki mondja meg, hogy mi a teendő akkor, ha véletlenül más tárgyra fizettem be az UV díjat, mint amire akartam. Mehetek sírni a TO-ra. Gondolom.
 

Az újévi fogadalmam az volt, hogy megtöltöm az életem. A következő tizenegy hónapból három már meg is van szervezve, júniustól szeptember közepéig recepciósként külföldön dolgozom egy szállodában, ahol reményeim szerint nem fenyeget majd a binge-veszély, bár tőlem az is kitelik, hogy időnként bebújok a pult alá és a skót turisták helyett néhány szál bacont próbálok megfejteni, még ha azoknak nincs is akcentusuk. Utálom a szalonnát, gyerekkoromban tartottunk malacokat és mindig rájuk emlékeztet. Arra, hogy évente egyszer rettegve feküdtem le aludni, mert tudtam, hogy mire reggel felébredek, a röfik már nem élnek. Nyolc éves koromban a nagymamám bátyja, aki mindig vezényelte a disznóvágást, nagyon hirtelen, egy agydaganat miatt elment, mi pedig nem vettünk több malacot. Nem sok étel van, amit képtelen lennék legyűrni a torkomon, de ez egy ilyen. Furcsa, hogy mégis ezt hoztam fel.

Megint motivációs levelet írok, meg hozzá egy esszét, mert márciusi kezdéssel találtam magamnak egy három hónapos, gyakornoki munkát, ami tökéletesen testre szabott lenne, az érzékem is megvan hozzá, a képességeim is, nem zavarna be sem a vizsgaidőszakba, sem a nyári munkába, ölni tudnék érte, és a szüleim is maximálisan támogatnak. Mégis félek, hogy majd úgyis a protekció dönt, vagy választanak valami bölcsészt, aki Tolkienes előadásokat vesz fel választott tárgynak, költészeti estekre jár, tudja, hogy hány mora egy jambus, és Salingerből írja a szakdolgozatát. Én csak azért nem tisztelem a bölcsészeket, mert ők soha nem tanultak analízist, egyébként meg semmi problémám velük.
A külföldi munkát könnyebb volt megkapni, mint ezt.

Nem biztos, hogy szeretnék még egyszer negyven kilós lenni. Nemrég megtaláltam a fényképeket abból az időszakból és úgy nézek ki, mint a Dr. Csont statisztái, de nem azok, akik élőket játszanak, hanem akik a hullákat. Vékony voltam, de az arcom beesett, a bőröm sárgás, a hajam élettelen, a szemeim tompák, és rengeteget fájtak a lábaim. Akkor hisztiztem, meg fel voltam háborodva azon, hogy a többiek mit vannak felháborodva, de így már látom, hogy miért voltak a szüleim, meg a legjobb barátom annyira kiakadva. A partvisnyél is jobban, meg élőbben nézett ki, mint én. Csak vékony szeretnék lenni, beesett arc nélkül, de ehhez az az első lépés, ha végre le tudom zárni a binge aktákat. A második a fogyás, a harmadikat pedig majd kitalálom, ha ott leszek. Majd improvizálok.
A következő félévben majd eljárok jógázni, mert teniszezni nem tudok, a kondit csak elbohóckodnám, a karatetanár hiába egy 140 centis kínai kiscsaj, attól még félek tőle, a csapatsportokat utálom, maradt végül a jóga. Állítólag jó, de nem vagyok róla meggyőződve, mert ezt egy olyan lány mondta, aki pont az ellentétem, vagyis ő mindent tud értékelni, amíg én mindent csak kritizálok.
Rövidtávú célokat kéne kitűznöm magam elé. Most például arra törekszem, hogy csak narancsot egyek jövőhétig, meg próbálok lejönni a kávéról is, de lehet, hogy ez meddő próbálkozás, így, hogy még két írásbeli vizsgám van hátra. Majd kiderül.